Woyzeck a Katonában

/Varga Kinga írása/

A budapesti Katona József Színház Woyzeck-előadása az érzékszervein keresztül akarja megfogni a publikumot, a szokottól eltérő módon, fokozottan összpontosít hallására és látására. Az előbbi kitétel adott, ugyanis Ascher Tamás zenés változatot rendez, a Robert Wilson-féle adaptációt „gondolja újra és tovább” (a színlap szerint), amelyben Tom Waits dalai az előadás szerves részeként jelennek meg. Az előadást élő zenekar kíséri, és értelemszerűen a színészek időnként énekben törnek ki, méghozzá angolul. A szerzői jogok értelmében ugyanis a dalokat nem lehet magyarul előadni, áthidaló megoldásként a fordítás a színpad felső szegmensében fut, akárcsak az operában. Ez már át is vezet minket a másik érzékelési területhez, a látványhoz.

A Büchner-darab jellemzőjeként a ballada-szerűséget szokták kiemelni, amely töredezettségéből is adódik. Tudvalevő, hogy a darab befejezése előtt a szerző meghalt, s a mai szövegváltozatok puzzle-ként állnak össze a szöveggondozók és az aktuális színpadra alkalmazók jóvoltából. Rövid jelenetek váltják egymást, sűrített, feszes tempójú alapanyagról van szó. A Tom Waits-dalok ezekhez a lényegi jelenetekhez kapcsolódnak, melankolikus, dallamos, sűrített nyelven közölnek valamit egy-egy jelenethez fűződően. Ascher Tamás nem tesz mást, mint a jelenetek által asszociált dalokat képzettársítás segítségével eleveníti meg.  Ebben a pillanatban érthető meg a dalok szerves jellege, és lesz kizárható az a feltevés, hogy a nézőknek esetleg tapsolni támadna kedve egy-egy vokális megnyilvánulás után. Egymást következő konglomerátumokkal van tehát dolgunk, sok, egyenként a maga teljességében megálló egységgel, amelyekből mellékesen egy narratív szál is kibontakozik.  (Woyzeck, ez a furcsa katona, akinek látomásai vannak, és aki maga emberkísérletek tárgya, féltékenységből megöli prostituált szerelmét, egyben gyermeke anyját, Marie-t.)

A képek izoláltak egymástól. Ezek közül kiemelhetünk néhányat. A kezdőképben a Szenvedés a világ folyója című dalra egy kikiáltó, a rendező elmondása szerint a színtársulat vezetője, mutatja be a színtársulatot, a játszó színészeket, akik mint eszközök jelennek meg, porhüvelyek, készen bármilyen alak megformálására. Öltözetük fakó és egysíkú, megaláztatásnak vannak kitéve, a színpadképen mozgásuk marionett-figurákéra hasonlít, a színpad teljes szélességében felvonulnak előttünk. Az egyik orvosi jelenetben a Kapitány énekel egy dalt, melyben az egész szereplőgárda élőképbe tornázza magát az orvos irányításával. Itt mechanikus mozgásokkal alakul ki egy emberépítmény. Fontos jelenet az Ezreddobos és Marie szerelmi kettőse, vad egymásra találása, amelyben Marie vadpiros ruhája a csábítást szimbolizálja. Ugyancsak ilyen kép-komplexum Woyzecknek és Marie-nak az a jelenete, amikor már a gyilkosság előtt közvetlenül a fehér ingbe öltözött férfi a gyilkos pengét szorongatva szerelmesen andalog kedvesével különleges, szaggatott mozgással a térben, illetve a zárókép, amikor Woyzeck veszett kutyaként vergődik négykézláb, kinyújtott kezeken és lábakon, rombuszalakot formálva a hátrafelé szűkített, tükörrel lezárt térben, amely egy a kutyákra, műtét után rátett tölcsérhez hasonlatos.

A történet lezárul, de mi az utolsó képpel felfokozott állapotban maradunk, a mondat vége vesszővel zárul. Az egymásután helyezett képegyvelegek ugyanis a történeten kívül semmit nem zárnak le, ezért a nézőben a befejezetlenség érzete marad. Esztétikai értelemben ez mindenképpen egy szép és megrázó előadás.

A Katona József Színház társulata összeszokott játékot visz véghez. A főszerepben Keresztes Tamás egyértelműen meghatározza az előadás koncepcióját, ez az ő játéka, ezé a fantasztikus színészé, akit az elmúlt években fokról fokra láthatott a közönség kiteljesedni. Ez nem jelenti azt, hogy a többiekre ne hárulna egyforma teher, fizikai megpróbáltatás. Együtt lélegzünk velük, fizikai fájdalom lesz rajtunk is úrrá attól a terheléstől, amiben nekik van dolguk. Itt mindenki a legmagasabbra helyezi a lécet, és át is tudja ugrani. Azonban Jordán Adél és Nagy Ervin számára inkább a szerep hiányosságai teremtenek olyan helyzetet, amelyben nincs lehetőségük újat mutatni magukból. Nagy Ervin csábító-szerepben, amely a testi felépítésére koncentrál, már látható volt eddig is. Jordán Adél vad nőisége is habitusából ered. Más kérdés, hogy láthatjuk megesett finomságát is ebben a darabban, de ez mégsem elegendő a teljességhez. Kovács Lehelben tombol az energia, iszonyatos erők munkálnak benne. Ebben a szerepben sikerült is ebből a hatalmas belső vulkánból megcsillantania a felszínen éppen annyit, amennyire szükség volt. Elek Ferenc Bolond-alakja, egyben a színtársulat vezetője egy gonosz Clown-figura, betagozódik abba az érzéketlen környezetbe, amely hagyja, hogy úgy bánjanak Woyzeckel, ahogy bánnak. Kiváló teljesítményt nyújt, az arcjátéka különösen lenyűgöző. Fekete Ernő kegyetlen orvossá változik, Bezerédi Zoltán Kapitánya pedig a legtermészetesebb módon, lelkiismeret-furdalás nélkül asszisztál ehhez. Fekete Ernő szerepe összetettebb, mint Bezerédié. A két színész szerepe fajsúlya szerint adagolja gazdag színészi tárházából az előadói kellékeket. Kiss Eszter véghezviszi azt, amit elvárnak tőle, de jó lenne látni őt egy olyan előadásban, ahol rajta van a hangsúly és megtudni, hogy valójában mire képes.

 Varga Kinga

Fotók: Katona József Színház