„A zene várost épít!”

/Honti Eszter Viktória programajánlója/

2000 óta minden nyár elején a komolyzene kerül a középpontba Miskolcon. Ezekre a napokra a „Nyitott Kapuk városa” átváltozik a klasszikus zene fellegvárává. Idén június 8-ától egészen június 17-éig élvezhetjük az opera világát.

Magyarország egyik legnagyobb városa már több mint két évtizede próbálja iparváros titulusát kulturális városra „cserélni”. Erre az egyik legjobb példa a zenei fesztiválja.

Az Operafesztivál ötlete Müller Péter Sziámitól származik, de még sokak segítségére és szakértelmére szükség volt a megvalósításhoz. Jelenleg Kesselyák Gergely karmester látja el az igazgatói teendőket.

A fesztivál az első évtől kezdve „Bartók+…” néven is ismert, hiszen az alapötlet az volt, hogy Bartók Béla munkásságát ápolják és mutassák be a közönségnek. A méltán híres magyar zeneszerző mellett azonban minden évben megjelenik egy-egy másik téma is. 2001-ben Verdi, 2002-ben Puccini, aztán Mozart, majd Csajkovszkij, utána a bel canto zeneszerzői (Bellini, Donizetti, Rossini), 2006-ban a verismo irányzat művészei (Alfano, Cilea, Giordano, Mascagni és Leoncavallo ) kerültek sorra. 2007-ben volt egy kisebb váltás, hiszen ettől az évtől kezdve átfogóbb, nagyobb témák kerültek Bartók mellé. Először Párizs, így az egész francia opera, majd a szláv zene, 2009-ben Haydn és a bécsi klasszikusok, két éve pedig Európa következett. Tavaly aztán a programsorozat visszatért a gyökerekhez és ismét Verdi jelent meg, idén pedig folytatva ezt a hagyományt, 10 év után először, újra Puccini műveket hallhatunk. 2012-ben azonban új koncepció született, aminek ez a jelmondata:“Legyen az opera mindenkié!”Azaz a fesztivál szeretne szerepet vállalni a kortárs magyar népopera létrehozásában.

Aki járt már legalább egy miskolci fesztiválon, legyen az a Kocsonyafesztivál vagy éppen a Karácsonyi Vásár, az tudja, mire számíthat. A város hosszú főutcájának egy részét ellepik a fabódék és így az árusok. Senki sem marad se éhen, se szomjan ha végignézi a kínálatot és valamilyen kis emléktárggyal is gazdagodhat. A zene szelleme átjárja az egész várost, nemcsak azokat, akik a Miskolci Nemzeti Színházban hallgatnak éppen egy fantasztikus koncertet.

A komolyzene kedvelőinek hatalmas öröm, hogy a fesztivál számos hazai ősbemutatót és világhírű zenészeket hozott el már eddig is nekik. Azonban az is talál magának programot, akit az opera nem hoz annyira lázba. A fesztivál ideje alatt balett és elméleti előadások, valamint gyerekeknek való programok is lesznek. Sőt, egy workshop-ot is meghallgathatnak az érdeklődők, aminek a témája az opera jelene és jövője lesz.

Az Operafesztivál holnapján megtalálható a részletes program és a fellépők névsora is. A nem miskolci látogatók számára pedig szálláshelyeket, vendéglőket és kihagyhatatlan látnivalókat is ajánlanak.

http://www.operafesztival.hu

Honti Eszter Viktória