Zorán_Fotó_Vető_Gábor

Zorán: „Számomra a zenélés állandó örömforrás”

Ha csupán három szóban fogalmazhatnám meg, mi jut eszembe Zoránról és a munkásságáról, akkor is gondolkodás nélkül sorolnám a legfontosabb ismérveket: tehetség, igényesség, hitelesség. Szerencsére ennél sokkal bővebben mutathatom be a népszerű zenészt, akinek neve mindig garancia volt a minőségre, és aki a mai napig tud újdonsággal szolgálni. Nemrég például, pályafutása során először duett-lemezt adott ki. Egyébként is mozgalmas és tartalmas év áll a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész mögött, akivel az aktualitásokon túl sok minden másról is beszélgettem.

Októberben megjelent, Egypár barát című duett-albumának dalai között akad jónéhány több évtizedes sláger. Ehhez képest a lemez, valamint a hozzá kapcsolódó nagykoncert gondolata nem olyan régen fogalmazódott meg önben.

A két évvel ezelőtti Aréna-koncertem után, egy sűrű évvel a hátam mögött úgy éreztem, hogy most eljött egy kis hátradőlés ideje. A nagykoncert előtt két hónappal jelent meg a Körtánc-Kóló című albumom, így a lemezmegjelenés és a sportcsarnokbeli „buli” jó ideig adott elég feladatot. Akkor úgy voltam vele, hogy úgyis koncertezem eleget, hiszen minden évben tavaszi és őszi turnéra indulok. 2011 decemberében még azt gondoltam, hogy egyelőre nem vágnék bele egy újabb nagy projektbe.

Sokunk örömére mégsem tartotta magát az elhatározásához. Miért gondolta meg magát?

A tavalyi év végén hívott meg Váczi Eszter az egyik koncertjére vendégnek: azon a fellépésen egy Leonard Cohen-dalt választottunk a kolléganőm repertoárjából, amit ő angolul énekelt, én viszont nem szerettem volna angolul énekelni – ez már egy tradíció nálam – , ezért Dusánhoz fordultam, aki villámgyorsan, egy nap alatt írt magyar szöveget a dalra. A Míg a szív lejár című számot akkor és ott még „felesben” adtuk elő Eszterrel: ő angolul énekelte a maga részét, én a sajátomat magyarul. Ez után a produkció után kezdtem el azon gondolkodni, milyen sok duettet énekeltem én már pályafutásom során: hol én hívtam meg barátokat, pályatársakat pl. Bródy Jánost, Gerendás Pétert, Presser Gábort, Kern Andrást, Palya Beát, Rúzsa Magdit egy-egy koncertemre, hol pedig engem hívtak meg duett partnernek, mint például Váczi Eszter vagy Bíró Eszter. Tompos Kátyával pedig a tavalyi Prima Primissima-gálán dolgoztam együtt először. A díjátadón, ahol egymáshoz osztottak bennünket, az Esküvő című dalomat adtuk elő. Időközben kiderült, hogy Kátya már korábban is ismerte Jávori Ferenc Fegyát, aki az említett dal zenéjét szerezte. Ezek után valahogy magától értetődő volt, hogy a közös produkciónk is helyet kapjon a mostani duett-lemezen.

Zorán_fotó_Perger_László

/Fotó: Perger László/

Vagyis a korábbi alkalmi együttműködésekről készült röpke számvetés adta az ötletet az új albumhoz?

Olyannyira, hogy már másnap elkezdtem összegyűjteni a szóba jöhető dalokat, és hamar kiderült, hogy van bőven választék, van miből mazsolázni. Közben egyeztettem az elképzelésemet a kiadómmal, az Universal Music-kal, akik rögtön rábólintottak a lemezre, sőt, én rögtön tovább is fűztem a gondolatot, mondván, az új lemez remek apropót adna egy újabb Aréna-koncerthez. Vagyis az egyik ötlet hozta a másikat. A február 8-ai lemezbemutató koncertre természetesen meghívtam valamennyi duett-partneremet is, és – egy kolléga kivételével – mindenki jön a koncertre vendégként. Aki nem jön, azt azért kell nélkülöznünk, mert éppen abban az időben a tengerentúlra utazik. A mostani egyébként úgy lesz lemezbemutató koncert, hogy a duettek nagyjából csak a műsor egyharmadát adják majd, emellett énekelek néhány dalt a 2011-es Körtánc-Kóló című lemezemről, és persze nem maradhatnak ki a „kötelező” számok sem, amelyeket minden alkalommal (el)vár a közönség.

A mostani duettek többsége korábban elhangzott különböző koncerteken, felvétel is készült róluk, ön mégis úgy döntött, hogy kettő kivételével újra rögzítik a dalokat. Tetszik, hogy nem a könnyebb-kényelmesebb utat választotta. Nem mintha meglepne a maximalizmusa…

Nem akartam „csak” összegyűjteni a korábbi koncertfelvételeket különböző helyekről. Gondoltam, ha már lemezt készítek, akkor annak megadom a módját. Így is lett: a Tom-Tom Stúdióban rögzítettük a dalokat, tényleg cizellálva minden hangot, és nagyon odafigyeltünk arra, hogy a duettekben a partnerek tényleg egyforma erővel, intenzitással szóljanak, tehát hogy kiegyenlített legyen minden énekhang. Ezzel elég sokat bíbelődtünk: mondhatni, az egész nyarat a stúdióban töltöttem (mosolyog).

Rokonszenves gesztusnak tartom, hogy a lemezborítón köszönetet mond énekestársainak, amiért valamennyien első szóra elfogadták a meghívását. Ha jól sejtem, a neheze csak ezután következett, mert az egy dolog, hogy duett-partnerei rögtön igent mondtak a felkérésre, de a névsorban szereplők mindegyike sokat foglalkoztatott, igencsak elfoglalt művész.

Valóban nem volt könnyű megszervezni a felvételeket, például azért sem, mert a partnerek között három színész is akadt, akiket egyeztetni időnként lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Szerencsére nyáron vettük fel az anyagot, ami azért egy kicsit megkönnyítette a helyzetet.

A dalszöveget tartalmazó füzetecske közepén egy különleges fotóról mosolyog ránk az album 11 közreműködője. Megjegyzem, a hölgyek és az urak igazán elegánsak a sajátos hangulatú képen…

Érdekes módon még egy olyan lemezem sem volt, amelyiknél annyira büszke lettem volna a füzetecskében található egyik fotóra, mint erre a tablóra. Ez a kép egy komoly művészi produktum, és a Hamu és gyémánt magazin fotósának munkáját dicséri. Az én ötletem volt, hogy velük fuzionálva valósuljon meg ez a tabló, mert az említett lapban mindig gyönyörű, igazán attraktív fotókat láttam. A helyszín egyébként egy elhagyatott gyárépület, egy művészcsoport telephelye. Annak külön örültem, hogy ez a közös fotózás összejött, mert itt aztán tényleg bonyolult volt az egyeztetés, mivel ez a felvétel már szeptemberben készült.

Dusán-Zorán-Gábor_9186_crop

/Fotó: Bácsi Róbert László, Hamu és Gyémánt/

Ritkán hallhat az ember ennyi tehetséges, jó hangú énekest „egy csokorban”.

Örülök, hogy Ön is így érzi. Túl azon, hogy örülök mindegyik dalnak, és mindegyiknek másért örülök. Nekem már a lemez születése közben is végig az az érzésem volt, hogy a saját egyéniségét megőrizve mindenki úgy tette hozzá a maga részét az egészhez, hogy közben nem lett túl eklektikus az album.

Ugyanakkor sokszínű lett. Van rajta jiddis népdalfeldolgozás, balkáni eredetű népdal, a szerb dallamvilágot idéző szám, és persze több régi kedvenc. A Ne várd a májust! például különösen tetszik nekem így duettben.

Ennek a dalnak is megvan a maga története: ezt annak idején a Magyar Rádióban vettük fel, de az un. átvevő bizottság kifogásolta a negyedik versszakot, és nem engedte, hogy benne maradjon. A „Fejünkre hullanak a csillagok, rémülten ébrednek az álmodók”- sor kivágta a biztosítékot a cenzoroknál, ezért ki is ollózták ezt a versszakot a dalból. Stúdiófelvételként most először jelenik meg teljes változatban ez a Bródy-szerzemény, és a lemezen természetesen a szerző énekli az ominózus versszakot.

A másik favoritom a Játssz még. Ebben nyilván van némi elfogultság is, hiszen Hegyi Barbara régóta az egyik legkedvesebb színésznőm. Miért éppen ezt a dalt választották a közös számnak?

Azt tudtam, hogy ha már duett-lemezt készítek, akkor mindenképpen szeretnék Barbarával is énekelni valamit. Már tízedik éve vagyunk házasok, és eddig tudatosan kerültük, hogy házaspárként lépjünk fel, de ennyi év elteltével most már “megengedhetőnek” éreztem, hogy együtt énekeljünk. Hiszen Barbara profi az éneklésben is, rengeteg zenés szerep van a háta mögött, de hozzáteszem, ezzel együtt még mindig nem volt könnyű meggyőznöm őt. A Játssz még-et egyébként ő választotta. Ezt a dalt Kovács Katival énekeltük nagyon régen, a Magyar Rádió Tessék választani! című műsorában. Én sosem énekeltem a koncertjeimen, merthogy ez eredetileg is duettként íródott. Annál viszont sokkal jobbnak tartom, mintsem hogy veszni hagyjam, ezért örülök, hogy Barbara újra felfedezte.

November végén egy különleges kiadvány látott napvilágot, Zorán – Koncertnapló címmel. Jól tudom, hogy ez az album limitált kiadású?

Igen, csak 500 sorszámozott példányban jelent meg, de nem került kereskedelmi forgalomba, kizárólag a Kultúrbarlangban lehet megvásárolni. A szerzője, Perger László, – aki egyébként szintén zenész, a Kossuth-díjas Sebő együttes tagja – immár tíz éve fotóz bennünket. Mostanra olyan sok képe összegyűlt, hogy kezdeni akart valamit a gyűjteménnyel. Így talált rá a Kultúrbarlang tulajdonosára, Tolmácsi Jánosra, aki állandóan valamilyen új kiadványon töri a fejét, és aki – nem utolsósorban – már jó ideje kedveli a zenénket. Neki jutott eszébe a Koncertnapló ötlete, és ők ketten egy évvel ezelőtt elkezdték összerakni az anyagot. Az albumban külön fejezet van a próbákról, a koncertekről, minden zenésznek jut egy-egy oldal, a blokkokat pedig Dusán szövegeiből átvett idézetek vezetik be. Egy kemény kötésű, A/4-es méretű, merített papírra nyomott albumot képzeljen el, szerintem nagyon szép kiadvány lett.

Zorán-koncert közönsége - Kolozsvár - 2013.08.23

Az idei év egy rég várt külföldi fellépést is tartogatott. Szeptember végén pályafutása során először adott koncertet az angol fővárosban.

Egy nagyon ügyes és jól működő magyarországi koncertszervező csapat szervezte és menedzselte végig az egész utat. Londonban a The Grand nevű, igazi angol klubban játszottunk, amely leginkább egy régi orfeumra emlékeztetett. A nézőtér zsúfolásig megtelt a kint dolgozó, vagy már ott élő magyarokkal, és az első perctől kezdve nagyon jó hangulat kerekedett. A három ráadás számot állva tapsolta végig a közönség. A színház angol személyzetére is átragadt a hangulat, lelkesen tapsoltak ők is, számunkra teljesen meglepő módon. Igazán kellemesen telt el ez az este.

Elképzelhető, hogy lesz folytatása a londoni kiruccanásnak?

Sokan mondták, hogy szeretnék, ha jövőre visszatérnénk. Meglátjuk. Tavalyelőtt Svédországban jártunk, Göteborgban, szintén ottani magyaroknak zenéltünk. Már akkor szóba került egy stockholmi koncert is, és időközben felmerült Párizs is. Különben már ezer éve hívnak minket az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába is, és mindenhol azért akad el a dolog, mert én ragaszkodom ahhoz, hogy vagy a zenekarommal lépek fel, vagy sehogy. Mert azt gondolom, hogy mondjuk Los Angelesben vagy New Yorkban legalább olyan jó színvonalú produkciót szabad csak bemutatni, mint amilyet az itthoni fellépéseken láthat a közönség. Közben azt is megértem, hogy nagyon költséges dolog ennyi embert utaztatni, főleg a tengerentúlra. Most Londonban például 12-en voltunk a technikusokkal együtt.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy hosszú évek óta szinte állandó zenekarral lépnek színpadra.

Épp a napokban emlegettük a gitáros kollégámmal, Sipeki Zolival, hogy ’93 óta zenélünk együtt. Horváth Kornél, aki ütőhangszereken játszik, szintén már 20 éve a zenésztársam. A basszusgitárosunk, Lattmann Béla egy kicsit később jött, a lányok közül Óvári Éva és Kabelács Rita 10 éve vokálozik nálunk, Péter Barbara valamivel később csatlakozott. Csányi István másfél éve szaxofonozik, Gátos Iván pedig egy éve zongorázik a csapatban. Szóval, fokozatosan alakult ki ez a mostani formáció, mégis valahogy úgy érzem, mintha mindig is együtt zenéltünk volna. Nem győzöm eléggé dicsérni a csapatot: egyrészt, mert egytől-egyig hihetetlenül jó zenészek, énekesek, másrészt mert mindenkiben dolgozik egy nagyon erős belső kreativitás, amitől nincs két egyforma koncert. Ehhez tudni kell, hogy zenészkollégáim mindegyike sokat foglalkoztatott, elfoglalt muzsikus, ezért is értékelem nagyon, amikor látom és hallom, milyen lelkesedéssel vesznek részt a közös produkciónkban, és ezt mennyire a magukénak érzik mindannyian. Ez tényleg egy fantasztikusan jó csapat!Zorán és a zenekar - MüPa_2

És az alkotói gárdáról még nem beszéltünk! Immár 37 éve (!) dolgozik együtt Presser Gáborral, testvérével, Dusánnal pedig már a Metrós korszak óta. Kimondani is sok…

Tényleg nem jellemző, hogy alkotótársak ilyen hosszan kitartsanak egymás mellett, főleg ha azt vesszük, hogy külön-külön egyikünk sem könnyű eset… Mindhármunknak megvan a saját véleménye, amit nyilvánvalóan elég következetesen próbálunk is képviselni. De minden esetleges nézeteltérést bőven felold-felülír-áthidal az a tény, hogy igazán szeretjük egymást.

Dusánnal eleve speciális helyzetben vannak, hiszen fivérek, így közösek a gyökereik, együtt nőttek fel. A közös alkotás vélhetően még szorosabbra fonta az önök közt lévő amúgy is erős köteléket.

Sokszor elmondtam már, milyen nagy szerencse az én életemben, és ezen belül a pályámon, mondhatni, a sors adománya, hogy a dalaim szövegét egy olyan ember írja, aki töviről hegyire ismer engem. Nem mellékes körülmény az sem, hogy mi ketten alapvetően hasonlóan gondolkodunk az élet fontos kérdéseiről is. Dusán pontosan “érez engem”, ezért, ha nem is egyeztetünk a dalszövegek tartalmát illetően, ő akkor sem tud nagyot tévedni. Gábort pedig még az „előző életemből”, a Metrós korszakból ismerem. Akkoriban ő még javában Omegázott, és már akkor mondogatta, hogy nekem inkább egyedül kellene csinálnom valamit, ami végül is csak részben valósult meg, mert leszámítva a Metró együttes felbomlása utáni két-három évet, végül is mindig zenekarral zenéltem. Dusán pedig az első perctől kezdve mindig mellettem állt, sem a különböző magánéleti- sem a változó zenei korszakok nem befolyásolták a kapcsolatunkat. Ez tényleg egy nagyon erős kötelék.

Mi mást kérdezhetnék egy ilyen sűrű és mozgalmas év végén, mint hogy miből merít energiát ehhez a rengeteg mindenhez, amiről eddig beszélgettünk?

Nincs különösebb receptem, nem tudok frappáns ötleteket adni (mosolyog). Az, hogy nagyon szeretem és szívből élvezem, amit csinálok, nyilván nagyon fontos tényező az energiák szempontjából. Számomra a zenélés olyan állandó örömforrás, ami minden igénybevételt könnyebbé tesz. A mi létformánk állandó aktivitásban tartja az embert. A folyamatos pörgés közben nincs időm eltunyulni. Szeretem, hogy mindig van mit tenni, hogy tervezni lehet, és jó látni, amikor a tervek megvalósulnak.  Most éppen a februári Aréna-koncert a nagy “terv”, és nagyon drukkolok, drukkolunk, hogy telt ház legyen, hogy a koncert végén, amikor meghajolunk, boldog mosollyal nézhessünk egymásra a csapatommal. Az ilyen pillanatok megélése mindent visz…

Szűcs Anikó

Címlapi fotó: Vető Gábor